Szmöre Burger - Debrecen

2019. július 21. - foodiecouple

Ha vasárnapi ebédről van szó, sokan már érezzük is a húsleves illatát. Ma úgy döntöttem pihenek és a klasszik menü helyett kimegyünk napozni, aztán rendelünk valamit. Persze jön a kérdés, hogy mit. Az ilyenkor szokásos ételrendelős portált görgettük a megoldásért és megütötte a szemünket a kis róka ikon. Nahát, de cuki nézzük meg mit tud!  

Kiszállítás: mivel rendeltünk, parkolásról és elhelyezkedésről nem nagyon tudunk nyilatkozni. A kiszállításra 1 órát ígértek, ami kb percre pontosan teljesült is. A választott ételünket frissen, még melegen kaptuk meg. Nem volt megszottyadva a krumpli és nem volt össze-vissza folyva a szósz és a mártás sem, ami rengeteg helyen elő szokott fordulni. Nagy pirospont a burgerrel együtt átszúrt krumplis dobozért. Igazán ötletes megoldás a fent vázolt probléma elkerülésére. Tiszta, esztétikus burgereknek láthattunk neki.

Étel minősége: Az étlapon lévő burgerek mind ígéretesek, nehéz volt a választás. Végül a helyről elnevezett Szmöre burger (buci, szmöre szósz, saláta, marha húspogácsa, cheddar sajt, paradicsom,csemege uborka, hagymakarika, savanyított jalapeno paprika, dupla Bacon, BBQ szósz) és a hozzátartozó menü került a kosarunkba a ház limonádéjával. Tetszett, hogy van valami alternatíva annak is aki nem csak a kóla-ice tea-ásványvíz háromszögből szeretne választani. A burger első olvasásra rengeteg összetevőt tartalmaz, kicsit tartottam is tőle, hogy ki fogják egymást ütni az ízek. Szerencsére kellemesen csalódtam, mindenből pont annyi került bele, hogy egy nagyon harmonikus ízvilágú, finom burger jöjjön létre. Nem volt túltömve, nem csúszkált szét. Ki lehetett érezni minden elemnek az ízét külön is, nem kellett benne vadászni sem a sajtot, sem a bacont, sem semmit. Együtt egy olyan kerek egészet alkottak az összetevők, hogy vétek lenne bármit hozzáadni vagy elvenni belőle. Egyszerűen tökéletesen sikerült. A krumpli is finom, kellően sós, a mártogatós Szmöre szósszal kellemes párosítás volt. Méltó kísérője volt ennek a hamburgernek. Martin megijedt a "kis hasáb" szó láttán, így rendelt mellé mégegyet. Hát azután, hogy belenéztem a krumplit rejtő dobozkába, nem tudom szeretném-e tudni mekkora a nagy. :D Én személy szerint a kicsitől is pukkadásig teltem. A limonádé finom édeskés volt, pont így szeretem. Kellemes volt a hatalmas laktató ebéd után. A menü mellé egy lágy ízű coleslaw sali is járt, nem a szokásos csurig majonézes, hanem csendes mellékszereplőként bújt meg, akit alig veszünk észre, mégsem lenne ugyanaz a sztori nélküle.

Ár-érték arány: a hely középkategóriás árakkal dolgozik, teljesen megfizethető, egy percig sem fájt a szívünk a kifizetett összegért. Cserébe minőségi alpanyagokból készült, hatalmas adag étel került az asztalunkra, amitől pár óráig biztosan kajakómában fetrengünk.

 

Összesítve:

Kiszállítás: 5 - ígért időben jött a futár, viszont az étel ötletes és tiszta csomagolása tette tökéletessé.305bc5dbc11aa561e9684718032bcda2.pngÉtel minősége: 5 - finom ízek és laktató adag. 305bc5dbc11aa561e9684718032bcda2.pngÁr-érték arány: 5 - a minőség és a mennyiség tükrében egyáltalán nem drágálltuk. Visszatérős hely.305bc5dbc11aa561e9684718032bcda2.png

Jorgos Gyros Bár - Debrecen

 

Mióta beütött a diéta, nem nagyon volt olyan, hogy elmentünk volna enni bárhová, vagy új helyeket próbáltunk volna ki. Ez a napokban kicsit felborult, Martin elvitt ebédelni. Mondanom sem kell a fitt étkezések után nagyon vágytam valami tartalmas finomságra, így a gyrosra esett a választásunk. Mondhatni a gyros akkor is jó, ha nem az. :D Fűszeres husi, zöldségek, sült krumpli. Olyan kombó, amit csak nagy szarvashibákkal lehet ehetetlenné varázsolni. Lássuk a Jorgos mit alkotott. :) 

Parkolás/megközelítés: ez az a rész, aminél sok hely kap rossz pontozást. Ma már annyi autó közlekedik, hogy a jól parkolható környékeken sem találni mindig helyet. Hát aki a Jorgosba szeretne jönni, az meg ne is keressen parkolót, mert nincs. A Széchenyi u. 1. szám alatt található, ami egy igazán forgalmas út, nem alkalmas az út mentén parkolásra, nincs is erre kijelölt hely. A Hal köz üzletház mélygarázsa nyújthat mentsvárat azoknak, akik mégis autóval szeretnének érkezni. Viszont itt a jó idő, tessék sétálni! Legalább lemozogjuk majd a kalóriák egy részét. Így tettünk mi is, a belváros amúgy is alkalmasabb sétára. Ezzel a módszerrel viszont nagyon könnyen elérhetővé válik, csak szemfülesnek kell lenni, ugyanis el van rejtve kicsit az utcaképben. Az egyetlen dolog, amiből gyanút foghatunk, ha közel járunk, egy táblácska, amin a "Gyros" felirat szerepel. Ebből már azért alap nyomozói képességeinkkel rájöhetünk, hogy mi a helyzet. :) 

Kiszolgálás: egy gyorsétkezdében sosem várunk sokat, itt azért nincs éttermi szintű kiszolgálás, és semmi szükség rá. Bőven elég, ha udvarias és kedves a személyzet és odafigyelnek a rendelésre. Ezt itt maximálisan megkaptuk. Az érkezésünktől a távozásig végig jó hangulatú, előzékeny és mosolygós kiszolgálásban volt részünk. Se több, se kevesebb attól, mint amire az ember egy gyros mellé vágyik.

Étel minősége: a névből már árulkodó lehet mit kértünk...GYROST :D Az ajánlatban gyros szerepel minden mennyiségben és formában. A fenti kép a "normál" gyros tál. Ettől még létezik 2 nagyobb kivitel, de én azt mondom, hogy az a bátrak kiváltsága, hogy elfogyasszák, nekünk a normál is bőven elég volt, jóllakva gurultunk ki az ajtón. :D De térjünk rá arra, ami mindenkit izgat..milyen az íz? Egy vendéglátós apukával megáldva, aki ráadásul nagy gyrosos, gondolhatjuk milyen elvárásokkal érkeztem, nem is nagyon ettem más gyrost az övén kívül néhány ritka alkalmat leszámítva. De a Jorgos megugrotta a lécet, finom volt. A hús finom, fűszeres, pont jól átsült, nincs benne undi "cafrangos" rész, amire sokan szoktan panaszkodni szárnyashúsos gyrosok esetében. Ami nekem szemet szúrt, az az édeskés felhang, talán az egy picit túl sok. Ezen kívül abszolút finom, keleties ízvilág fogadott. A következő kivesézendő komponens a saláta. Vegyeszöldségek, fejes salátával és egy igazi meglepetéssel, csemegeuborkával. Kerekedett a szemem az első falatnál, mert nem számítottam rá, de be kell valljam, működik. Beleillik az ízvilágba, nem sok, nem durva, nem zavaró. Pont jó. A krumplinál viszont lecsap kicsit a szigorom. Ha együtt eszem a többi összetevővel, akkor nem zavaró, viszont meg kell jegyeznem, hogy egy kis fűszer mehetne arra a krumplikára. A friss, finom sültkrumpli lehetne a koronája ennek a gyrosnak, ha nem lenne sótlan. Visszahúzza a finom ízharmóniát, amit a sali husi kombó alkot Ezen picit kompenzálnak a finom szószok és a tényleg csípős chili, de nem eleget. Összességében egy korrekt gyrost kaptunk, csak kérlek gyógyítsátok meg azt a sültkrumplit!!! :D 

Ár-érték arány: átlagos árakkal dolgozik a hely, átlagon felüli adagokkal, mindezt a belváros szívében. Ezt a három tényezőt ha összeadjuk, kifejezetten olcsón jutunk hozzá egy olyan gyroshoz, ami akár 2 étkezést is kitehet. A minőségi lowbudget helyek közé sorolnám, ahova gondolkodásnélkül beugranék ebédszünetben még hónap végén is. :) Csak fűszerezzétek meg a krumplit és már megyek is!

 

Összesítve:

Parkolás/megközelítés: 4 - attól függ ki mivel akar közlekedni, autóval érkező vendégek szempontjából előnytelen, gyalog viszont megközelíthető856dd993d9fbaaa2c96f0d7296306be0.pngKiszolgálás: 5 - hibátlan :) 305bc5dbc11aa561e9684718032bcda2.pngÉtel minősége: 4,5 - a krumpli és a picit édeskés husi választja el az 5 ponttól, egyébként elégedettek voltunk.e9f36ed0373dc357cab4db9fb1bbd4f9.pngÁr-érték arány: 5 - olcsó, finom és hatalmas. Nem kell ragozni, nagyon megéri.305bc5dbc11aa561e9684718032bcda2.png

 

 

 

 

 

Ha szeretnéd, hogy bemutassunk egy számodra különleges helyet, vagy akár a saját éttermedet/bárodat/étkezdédet, írj nekünk a foodiecoupleblog@gmail.com e-mail címre. :) 

Házi hagymás pogácsa

A pogácsa kiskorom óta az egyik legkedveltebb sós süteményem. Amióta az eszemet tudom, pogácsasütéskor mindig ott sürögtem a konyhában anya mellett és megkaphattam a szaggatás nemes feladatát. Egyike a legkedvesebb gyerekkori emlékeimnek a közös sütés. 

Ez ma sincs másképp, főleg ha pogácsáról van szó! :) Viszont először kísérleteztünk hagymás pogácsával, aminek most elhoztam a receptjét is.

Recept: 

Hozzávalók:

1 kg liszt

50 dkg margarin ( vagy 20-30 dkg zsír )

1 nagy tejföl

2 tojás ( plusz még pár a kenéshez )

1 kocka élesztő

2 csapott e.k. só

4-5 nagyobb fej hagyma

1 dl tej

1 csipet cukor

Elkészítés:

Megtisztítjuk és felkockázzuk a hagymát, majd addig dinszteljük egy kis zsíron ( ezt nem mértük ki, szemre raktunk alá annyit, hogy jó legyen ), amíg már szinte kenhető lesz. Ezt félretesszük, amíg készül a tészta. Meglangyosítjuk a tejet, elkeverjük a cukorral és belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk. Ezt is félretesszük egy kis időre pihenni. 

Összemorzsoljuk a margarint/zsírt ( ki mennyire akar odaverni a diétának ;) ) a liszttel és a sóval. A keverék közepébe pedig kis mélyedést csinálunk, ide jöhet a 2 tojás, a tejföl és az élesztő. Ezt összegyúrjuk szép tésztává és kelesztjük, amíg a duplájára nő. 

Kinyújtjuk a tésztánkat és megkenjük a dinsztelt hagymával és jöhet a hajtogatás. A tészta hosszabb oldalainál ( kb 1/3-ad) meghajtjuk, a két harmadot össze, majd még egyet hajtunk rajta, így egy "sálszerű" alakot kapunk. Ezt a sálacskát megkenjük és megint behajtjuk az előbb emített módon. A hajtott szélét megfordítjuk alulra és kinyújtjuk. Kalandvágyók be is rácsozhatják. 

Itt jön az all time kedvenc részem, a szaggatás. Kis kerek pogikat szaggatunk, majd kézzel formázzuk még, ahogy itthon hívjuk: "cüncörgetjük". :D Tepsibe tesszük, hagyjuk még 20 percet pihenni itt. Ezután megkenjük tojással, mi egésszel szoktuk, nem csak sárgájával vagy fehérjével. 

Itt jön a sarkalatos pont, a sütés. Mindig le kell írnom, hogy a mi sütőnk speckón brutális, így nem szeretek sütési időt adni. Légkeverésesen 125°C-on sütöttük, amíg szépek nem lettek ( kb 15-20 perc ).

 

Jó étvágyat hozzá! :) 

Ha kipróbálod és megosztod bármilyen közösségi oldalon, használd a #foodiecoupleblog hashtaget, hogy láthassuk hogyan sikerült. :) 

Ínycsiklandó proteines palacsinta

Tegnap nem volt időm kenyeret sütni és zabkását sem csináltam ( na jó, WoW-oztam ), úgyhogy ma reggel koppantam, hogy nincs reggelim. ( De totál megérte...for High Priestess Tyrande Whisperwind!!! ). Körbenéztem gyorsan mit lehetne, aztán felmentem inspirálódni instára. Annyiszor lehet látni a csodálatos, fancy palacsinta-hegyeket kb mindenki profilján. Ha neked nincs, kb nem is létezel. :D Belegondoltam, hogy akár lehet is itthon hozzá minden, gyorsan meg is van, úgyhogy vágjunk bele.

Átnéztem pár receptet gyanúsan kevés hozzávalóval, úgyhogy összeraktam belőlük egy sajátot, gyorsan abból ami épp itthon volt. Nem hittem, hogy prezentálható cucc lesz belőle.

Recept: 5 db palacsintához

1 dl víz

1 tojás

20g mogyorós BiotechUSA fehérjepor ( 100% pure whey, de bármilyen fehérje megteszi )

icipici só

25g finomra tört zab ( sidenote: Nagyszemű zabból törtem mozsárral finomra. Ha nem szeretnél ezzel vesződni, akkor használ eleve kisszemű zabot.)

Elkészítés: kb 25 perc

A hozzávalókat összekeverjük egy tálban, csomómentesre habverő segítségével. Ha egy kicsit levegősebb palacsintát szeretnénk, akkor külön verjük fel a fehérjét és úgy forgassuk bele a csomómentes keverékbe. Megmondom őszintén, totál megijedtem, hogy folyós a "tésztám" ( kb víz állag ), de hát éhes voltam mehetett pici olajon a serpenyőbe. Legnagyobb meglepetésemre rendes palacsinta sült belőle az ijesztő állag ellenére és az apró zabom sem maradt rágós. 
Ezután fagyasztott szederrel díszítettem.

Legközelebb kikísérletezem zabliszttel, illetve banánnal is. Akkor kicsit jobban rákészülök. :D 

 

Jó étvágyat hozzá! :) 

 

Diéta és kenyér? Lehetséges!

46749226_208508473394348_3925853713477926912_n.jpg

Sokaknak egyet jelent a diéta a kenyér teljes elhagyásával. Ebben van is igazság, ugyanis a szénhidrátdús kenyereket ki kell iktatni az étrendünkből, ha le akarunk adni néhány kilót vagy csak egészségesebben akarunk étkezni. Viszont van pár olyan étel, amit egyszerűen lehetetlen ( számomra mindenképp ) kenyér nélkül fogyasztani. Meg hát a jó kis szendvicsek ugye? Könnyen, gyorsan elkészíthető, változatos és finom. Nehéz lemondani róluk.

Mielőtt végleg kétségbeesnénk és pár könnycseppet elmorzsolnánk egy kenyérmentes életért, bizony van megoldás. A Szafi Free lisztekből készült pékárúk megoldást jelenthetnek a fogyni kívánó kenyérfogyasztóknak, és még egy nagy előnye, hogy röpke 1 óra alatt elkészíthető bármilyen pékárú. 

Na de mi is ez a Szafi Free dolog? Ezek a "Free" termékek glutén, tej, tojás, szója, kukorica, burgonya, rizs, élesztő, egyszóval mindenmentesek, így ételérzékenyek is bátran fogyaszthatják, beilleszthető a vegán életmódba, plusz a magas rosttartalom miatt kiváló szénhidrátforrások diétázóknak. Röviden ennyi a dolog. :) 

Én sokat emlegetett Diám által kerültem közel ezekhez a termékekhez, az általa írt étrend apróbetűs részében bújt meg, hogy ezeket ehetem, sőt ha nem bírok magammal, heti 1x még édességet is készíthetek Szafi-termékből. Hát nekem sem kellett több, elmentem a helyi forgalmazóhoz és édesség helyett kenyérliszttel tértem haza. Elsőnek a Szafi Reform Paleo Sütő lisztkeveréket próbáltam ki. Finom volt az ebből készült zsemlém annak ellenére, hogy inkább lapos volt mint pufi és nekem kicsit sütis állaga volt. Miután elfogyott, másik liszttel próbálkoztam és ez a jelenlegi kedvencem is, a Szafi Free Ropogós Kérgű Hajdinás Házikenyér lisztkeverék. ( Bírom ezeket a hosszú termékneveket :D ). Az ebből készült péksütijeim már sokkal inkább emlékeztettek zsemlére és kiflire mind ízre, mind pedig állagra. A kinézetet már meg sem említem, na jó de. Az is sokkal jobban sikerült. 

Aki máris kedvet kapott hozzá, annak ide leírom a receptet, ahogy én készítem: 

Hozzávalók: 4 db zsemléhez/kiflihez

135 g Szafi Free Hajdinás Házikenyér lisztkeverék

1 csipet só

40 g citromlé 

150 g langyos víz

Elkészítés: 

Egy tálban keverjük össze a langyos vizet, a citromlevet és a sót. Az eredeti recept szerint csak a frissen facsart a jó, viszont ahogy kitapasztaltam a sütések alatt boltival is tökéletesen működik. Továbbá az eredetiben 8 péksütire számol, viszont nekem elég 4 is, szóval a citromlé kivételével mindent feleztem. Na de minek a citromlé? Nos mikor először olvastam én is el voltam tőle szörnyülve, de lentebb láttam leírva, hogy az a hajdina jellegzetes ízének és szagának az elnyomására szolgál. Így duplacitrommal is érződik azért, de tényleg nem olyan hardcore hajdinás, nem érdemes kihagyni belőle. 
Na de vissza a témához. Miután összekevertük a folyékony összetevőket a sóval, jöhet bele a liszt. Alaposan összedolgozzuk, amíg szép tésztát nem kapunk belőle folyós részek nélkül. FIGYELEM! Nem lesz olyan mint ha búzalisztből csinálnánk, kicsit ragadósabb a tészta, ne lisztezzünk rá pluszba!
Ezután hagyjuk 10 percet pihenni, majd szórjunk fel egy nyújtódeszkát / szilikon nyújtólapot liszttel és gyúrjuk át a tésztát. Látni fogjuk, hogy így már jobban emlékeztet a hagyományosra. Ezután ha zsemlét akarunk vágjuk fel 4 gombócra és kicsit kerekítsük meg, vagy ha kiflit, akkor nyújtsuk ki a tésztát, vágjuk fel 4 háromszögre és tekerjük fel a hagyományos módon ( a szélesebb felétől indulva a háromszög csúcsa felé.
Majd tegyük be előmelegített sütőbe. Az eredeti recept ~200°C-ot ír és 65 perc sütést, az én sütőm ennyi idő alatt rendes szenet készítene vagy forró lávát a kis sütikből, szóval én 100-125°C-on sütöm 40 percig kb. 

 

A képek saját készítésű zsemléimet és kiflijeimet tartalmazzák.

 

Jó étvágyat hozzá! :) 
Ha elkészítetted mindenképp mutasd meg nekünk!

Instagram: @foodiecoupleblog
Facebook: @foodiecoupleblog
E-mail: foodiecoupleblog@gmail.com

 

Tepsis édesburgonyával sült csirkemell

Sok helyen olvashatjuk, hogy "egészséges és finom ebéd percek alatt". Na ez nem az a recept. Időigényes, főleg az édesburgonya hasábolása miatt, de teljesen megéri a fáradozást. Az ízek kárpótolnak minket az ínhüvelygyulladás minden percéért. Ha van egy szabad órád és kedved egy kicsit pepecselni, ez az étel neked való lesz. :)

Recept: 

Elkészítési idő: ~1 óra

Hozzávalók: 

500g csirkemell

1/2 batáta 

1 répa

1 kis fej hagyma

ízlés szerint csípős csirkefűszer és só

pici olaj a sütőpapírra

Elkészítés:

Mossuk és hámozzuk meg a zöldségeket. Majd vágjuk a répát karikákra, a hagymát tetszés szerinti cikkekre. Most, hogy ráhangolódtunk a darabolásra vegyük magunk elé a fél meghámozott édesburgonyát, vegyünk egy nagy levegőt és vágjunk bele. Kezdjük el apró hasábokra szeletelni. Mi ezt úgy szoktuk, hogy levágunk egy vékony szeletet ( kb 0,5-1cm vastagságú ) és azt csíkozzuk fel. Ez a legnehezebb része, de megéri kitartani.
Eközben, ha van segítségünk elkezdheti előkészíteni a húst. Ha nincs, akkor a hasábok után vagy akár közben pihenésképp kell magunknak megcsinálni. Mossuk és tisztítsuk meg a húst, aztán vágjuk fel vízszintesen, csinos szeletekre. Egy fél mellet ( tehát a két mellrész egyikét) kb 2-3 szeletre tudunk vágni vastagságtól függően. Tegyük egy tálba, szórjuk meg a csirkefűszerrel és jól masszírozzuk be mind a két oldalába. 
Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral, pici olajjal kenjük meg, majd pakoljuk rá először a csirkemelleket. Ezután takarjuk be a batátával, a répával és a hagymával.
Az egészet tegyük előmelegített sütőbe, lehetőleg légkeveréses "programmal". A mi sütőnk eléggé bika, így 100-125 C°-on szoktam benne sütni. Afölött szenesít és az étel közepe folyékony magma. Így nem írnék pontos hőfokot, mindenki ismeri a saját sütőjét, annyira tegyétek be, amennyin bármilyen más húst sütnétek.
Addig süssük, amig a batáta szépen meg nem pirul ( ~20-30p ), A húst a szokásos vágás teszttel tudjuk ellenőrizni.

Ha a hús szépen átsült és a batátának is jó kis karamell színe van, kivehetjük és lehet is tálalni. Kb 5 perc alatt elfogy, de az ízek el fognak feledtetni minden egyes kínlódós percet.

 

Jó étvágyat hozzá! :) 

Ha kipróbáltad, feltétlen mutast meg nekünk, taggelj minket instaposztban ( foodiecoupleblog ), vagy használd a hashtagünket: #foodiecoupleblog!

 

 

 

Győr - Tres Amigos

Kivételesen kimerészkedtünk a Szombathely-Pest-Debrecen háromszögből, nem is akárhogyan. Jó kis feszkós héten voltunk túl, hétvégén ráadásul utazás. Persze félre ne értse senki, nagyon várni szoktuk hogy együtt lehessünk, de ez szervezést igényel, ami plusz energia...hát mégis csak 500 km. És persze semmi nem akart összejönni, de véletlenül sem. Ugye nem kell mondani milyen hangulatban indultunk el mindketten? :D Ezeket figyelembe véve, meg úgy mindent, Martin elhatározta, hogy meglep egy kis kiruccanással. Az úticélunk Győr lett, és tettünk egy hatalmas romantikus sétát a belvárosban, de előtte még beültünk vacsizni és beszélgetni. Itt jön képbe a Tres Amigos mexikói étterem. 

Parkolás: A hely Győr abszolút belvárosában található és meggyűlt a bajunk a parkolással. Tele volt minden behajtani tilos táblákkal meg barikádokkal, így a főtér melletti nagyobb út mellett tudtunk parkolni, eléggé messze. Minden, de minden tele volt. Végül 10 perces sétára tudtunk megállni az étteremtől. Nem hangzik vészesen, de éhesen a novemberi hidegben nem volt a legkellemesebb.

Kiszolgálás: Kicsit átfagyva érkeztünk az étterembe, de a fogadtatás megmelengette a szívünket egyből, ahogy beléptünk. Volt foglalva asztalunk, amihez oda is vezetett minket azon nyomban a felszolgáló hölgy és sarokban kaptunk helyet ami egyszerűen tökéletes. Mintha tudták volna, hogy mi jövünk. <3 ( Amúgy nem hinném :D ) Ha valaki nem értené ez miért fontos, itt elolvashatja. Szóval visszakanyarodva a kiszolgáláshoz: gyors, kedves, gördülékeny. Kaptunk normális időt az étlap alapos tanulmányozására, nem sürgetett minket senki, és mind az úr mind a hölgy maximális odaadással foglalkozott nem csak velünk, hanem minden vendéggel. Ilyen családias vendégszeretetet nem is tudom hol érezhettünk utoljára. Egyszerűen mosolyra fakasztott minket a hozzáállásuk, hamar átragadt ránk is a jókedvük. :) 

Étel minősége: Ugyanazt rendeltük, burritot édes chilis sertéssel és olyan italt, amit még sosem láttunk sehol: Jarritos, Ez az ital kb a mexikói Bambi lehet. :D Nagyon ízlett mindkettőnknek, a szívószál meg zseniálisan cuki volt ( csíkos, papír, igazi retro feelingje volt ). Nem kellett sokat várni az ételünkre, ami friss, hatalmas és forró volt. Az íze pedig valami csúcs! Nem spóroltak a husival, volt mellé bőven saláta így nem volt veszettül tömény sem. A guacamole-ról meg ódákat tudnánk zengeni. Ez volt eddig a legavocadosabb, legháziasabb guacamole, amit mexikói étteremben ettünk. Tényleg érezni lehetett benne az avocadot, még apró kis darabkákba is bele lehetett futni, nem volt agyonpürésítve meg krémesítve. Friss, könnyű, pont jól passzolt a burrito dominánsabb ízeihez. A hús kellemesen csípett, mondjuk mi még megküldtük siracha szósszal, így voltak könnyfakasztó pillanatok. :D Összességében baromi elégedettek voltunk, jól lakottan, boldogan távoztunk. :) 

Ár-érték arány: Ha vesszük azt, hogy abszolút belvárosban van, és hozzáadjuk a minőséget amit kapunk minden tekintetben az érkezéstől a távozásig, akkor elmondhatjuk, hogy ez a hely nagyon-nagyon-nagyon megéri az árát. Középkategóriás áron kapunk olyan testi-lelki feltöltődést, amit sokáig emlegethetünk, pedig "csak" kajáltunk egy jót. :) Köszönjük az élményt, fantasztikusak vagytok! 

Összesítve:

Parkolás: 3,5 - rémálom, de erről nem tehet a hely egyáltalán ezért 3,5.4fa85a73c810fd9ec2debbac549122bc.pngKiszolgálás: 5 - a legnagyobb 5 sapi, amit eddig adtunk! ( lassan be kéne vezetnünk a 6-ot az ilyen helyek miatt )305bc5dbc11aa561e9684718032bcda2.pngÉtel minősége: 5 - lélekmelengető finomság volt minden falat.305bc5dbc11aa561e9684718032bcda2.pngÁr-érték arány: 5 - közepesen olcsón, kimagasló minőséget kaptunk minden tekintetben305bc5dbc11aa561e9684718032bcda2.png

 

 

Ha ajánlanál egy jó helyet, amit mindenképp ki kell próbálnunk keress minket bátran!
foodiecoupleblog@gmail.com

Szombathely - Gekko Pub

Nagyon régóta szemeztünk már ezzel a hellyel mire odajutottunk, hogy tényleg betérünk. Volt, hogy nem volt asztal, volt hogy inkább mást választottunk mert nem volt időnk beülni. Szóval egy ideje már ott bújkált a kíváncsiság, milyen is lehet a Gekko. Aztán tiszta random, a szombathelyi japán nap után összenézünk: Gekko? GEKKO! Nincs kerülgetés, oda megyünk. Majdnem teltház volt, de sikerült fognunk egy asztalt. Megérte? Olvass tovább és kiderül... :) 

Parkolás: Nos a megközelíthetőséges pontot kicsit átdolgoztuk, mert elég vontatott és repetitív lett ez a szakasz. Hát ki hol hogy ismeri ki magát igazából ezen múlik. Meg 2018 Google Maps meg ilyenek....na szóval kicseréltük parkolásra, ugyanis manapság ez egy elég fontos tényező, hogy meg tudjunk állni. A Gekko mellett könnyű dolgunk volt viszonylag, ugyanis a szomszédos utcában hamar meg tudtunk állni, egy jó kis 2-3 perces sétába még nem halt bele senki. :) 

Kiszolgálás: Beléptünk és láttuk, hogy majdnem tele a hely. Mivel Esztinek mániája egy kis eldugottabb sarokban enni ( tényleg mindenhol ilyen asztalt választok, ez egy hatalmas éttermi heppem :D ~ E. ), csalódottan meredtünk a kis 2 fős asztalra az étterem közepén. Ekkor jött a megmentő, egy kedves úriember, aki köszöntött minket és kimondta az esténk legszebb mondatát: " Hátul van még szabad asztal." Azzal egy kisebb hátsó helyiségbe kísért minket, ahol még 1 szabad asztal volt, de az nagyon jó helyen, úgyhogy békében leülhettünk. A rendelésfelvétel gördülékeny volt, de nem zaklatós. Tudjátok vannak helyek ahol még le sem ültél, de már mondd meg mit innál. Na a Gekko nem ez a hely. Kaptunk elég időt mindenre, át tudtuk nézni az étlapot rendesen, nem éreztük, hogy versenyt kell futni az idővel. Szerettük! :) 

Étel minősége:

Eszti: A rendelésem a következő volt: levendulaszörp, baconnel-füstölt sajttal-lilahagymával töltött sertésborda, KROKETTEL. Ez volt a diétám kezdete előtti utolsó vacsorám **dramatic music**, szóval nagyon nagy reményekkel láttam neki. A levendulaszörp a legkirályabb volt itt, amit valaha kóstoltam. Nem csak bele volt löttyintve egy kicsi a citromos vizembe, hanem konkrétan tele volt az ínycsiklandó levendula ízzel a poharam az utolsó kortyig. Nagyon jól esett, tömény volt, mégsem cuppogtam tőle. Én már itt meg voltam vásárolva kilóra. :D Aztán kihozta a fiatalember az ételemet. Azt ott, ami az indexképen van. Jó kis diétaalapozó nem?! Fejest ugrottam a roskadásig rakott tányérba. Mielőtt bármit mondanék, köszönettel tartozok nektek, amiért a krokett tökéletes volt. Nem ám a külseje hideg, a belseje meg kb vulkanikus, NEM. Finom, friss, egyenletesen jó meleg volt. Aki rendszeresen olvas minket, az tudja, hogy nekem a köret az krokett krokettel, szóval nagyon nagy pirospont érte. És ha azt hinné valaki, hogy ezt nem lehet fokozni, de igen. Lehet. A hús annak ellenére, hogy egy sima töltött rántotthús, konkrétan ízélmény volt. Minden töltelék pont jó mennyiségben, pont jó állagban volt jelen a husimban. Nagyon a helyén volt minden. Nem kellett vadásznom a bacont sem. Egyensúlyban volt, finom volt. Köszönöm az élményt!

Martin: Az én ételem az "óriás bécsi sertésborda nagyétkűeknek" nevet kapta. Ez a nekem való! Az étel  pedig hű volt a nevéhez, hiszen tényleg hatalmas volt. Eszti majdnem le is hidalt a székről, mikor meglátta. Köretnek hasábburgonyát rendeltem az italom pedig nekem is limonádé volt, de nem levendulás. Az nekem túl "parfümízű". :D Így maradtam a klassziknál, és ez is nagyon finom volt. Szeretem a nagy ételeket de ez az adag még engem is rendesen megizzasztott. A hús a mérete ellenére nagyon jól átsült, nem volt rágós, nem akart megszökni az asztalról. A krumpli nekem kicsit sótlan volt, de utána tudtam sózni, így nem zavart ez sem. Minden frissen volt sütve, nem tocsogtak az ételeim a fáradt olajban, kellemes volt. Bár egyszerű étel de ha jól készítik nagyon finom. Nagyon el lett találva. Mondanom sem kell, még én is jól laktam itt, desszertre meg gondolni sem akartunk. :D 

 

Ár-érték arány: Az árak az átlagos fölött vannak egy hangyányival. De úgy gondoljuk, meg is tehetik. Arányban van a nyújtott minőséggel, sőt teljesen megéri. Aki szereti a jó ízeket, a kellemes környezetet és a hatalmas adagokat, az nem fogja bánni azt a párszáz forintot. Igazán le a kalappal.

Összesen:

Parkolás: 4,5 - viszonylag könnyű megállni a szomszédos utcákbane9f36ed0373dc357cab4db9fb1bbd4f9.pngKiszolgálás: 5 - nagyon kellemes volt a fogadtatástól a távozásig305bc5dbc11aa561e9684718032bcda2.pngÉtel minősége: 5 - ízletes, friss, kiadós305bc5dbc11aa561e9684718032bcda2.pngÁr-érték arány: 5 - nem teljesen lapospénztárcás hely, de a minőség is elég magas305bc5dbc11aa561e9684718032bcda2.png

 

 

 

 

Szeretnéd, hogy a te éttermed/food truck-od/falatozód/ételbárod legyen a következő? 
Kontakt: foodiecoupleblog@gmail.com

Könnyű, gyors ebédötlet - Házi burrito

Ahogy sokszor megírtuk már, mindig nagy gondban vagyunk azzal, hogy mit együnk. Régen ezt lerendeztük volna egy pizzarendeléssel, vagy hamburgerezéssel...na de új idők járnak a diéta miatt. :) 

Mikor eljövök Martinhoz ő is eszi velem az egészséges menüsoromat, így egyrészt nem csábít házi finomságokkal vagy gyorskajával, másrészt neki is jót tesz, ha kicsit tudatosabban étkezik. Ez visz egy kis plusz izgalmat a gondolkodásba mi kerüljön az asztalra. Végül az instagram kisegített minket. :D Annyi embernél láttunk mostanság burritot, hogy nem hagyhattuk ki egyszerűen. Könnyű étel, belefér a diétámba  (mert ugyebár nem csak a csirke+rizs kombó létezik), gyorsan elkészül és szinte minden van itthon hozzá, bármilyen maradék húsból ekészíthető. JACKPOT! Tökéletes ebédre, ugyanis tartalmaz szénhidrátot, fehérjét és zöldségeket a megfelelő mennyiségben. A receptet pedig elhoztuk a többi örök dilemmázónak, ugyanis nem csak diétázóknak tökéletes ez az étel, hanem azoknak is akik egy kis mexikói hangulatra vágynak otthoni környezetben.

Recept: 

Őszinte leszek, a tortilla lapot nem mi sütöttük, készen vettük. Ennek 2 oka van: örökös időhiány, a másik hogy ebben az időhiányban lehet nem kéne elkezdeni kísérletezni a tökéletes tortilla tésztával. Még otthon húgommal egyszer próbálkoztunk, higgyétek el nem elsőre lesz bomba ( abból végül nachos lett inkább minden jó indulatunk ellenére ). Szóval ebben az egyben csaltunk, de a többi itthon készült friss finomság lesz.

Elkészítési idő: ~ 40 perc 

Hozzávalók: 2 főre

Töltelék:

2 db tortilla lap ( mi Roberto márkájút használtunk )

30 dkg sovány sertéskaraj ( nálunk ez volt itthon :) )

ízlés szerint zöldségek ( reszelt répát, reszelt káposztát, kockára vágott paradicsomot és paprikát használtunk )

4 szelet light sajt ( Tolle lapka sajt, de nem diétázók használhatnak bármilyen sajtot )

Öntet: 

1/4 nagy doboz tejföl 

ízlés szerint só, bors, fokhagyma

Fűszerek a húsra:

2 tk só

0,5 tk bors

2 tk pirospaprika

1,5 tk kömény

1 tk oregánó

( 1 tk chili - opcionális )

Elkészítés: 

Készítsük elő a kiválasztott zöldségeket ízlés szerint reszelve vagy kockázva, akár csíkokra. A fűszereket keverjük össze egy tálban. A húst vágjuk fel tetszőleges méretű csíkokra vagy kockázzuk fel. Az összekevert fűszerekkel szórjuk meg a húst, majd kézzel forgassuk át, hogy átjárja a fűszer. Tegyük kicsit félre a sütésig.
A mártás hozzávalóit keverjük össze, kóstoljunk a megfelelő ízhatásért. Mi kicsit sósabbra csináltuk, mivel a húson nem éreztük elegendőnek a sómennyiséget. Fokhagymából 1 gerezdet használtunk, de ha valaki fokhagymásabban szereti, hát rajta! :)
Ezután kis olajon süssük meg a húst. Mikor már nagyjából kész, a tortilla lapot tegyük 1 percre 150°C-on előmelegített sütőbe.

Ha ezzel megvagyunk bele is tölthetjük a tortillába a finomságokat, majd tekerjük össze vagy hajtsuk félbe a töltelék mennyiségétől függően. :) A mi tortillalapunk kicsit kemény volt és tört, de így is össze lehetett hajtani klasszikus burrito formára. 

Hajtogatás:

Ha a klasszikus forma mellett döntünk, a teendőnk a következő: Halmozzuk a tölteléket a tortilla közepére rétegesen, hogy minden falatra jusson az összetevőkből, de figyeljünk, hogy ne tömjük túl. Fontos a mértékletesség. Ezután a tortilla felénk eső szélét hajtsuk fel a töltelékréteg aljáig. Miközben felhajtva tartjuk az alját, fogjuk meg az egyik még hajtatlan szélét és szorosan tekerjük fel. Az alsó felét pedig szorosan csomagoljuk alufóliába, így meg fogja tartani a formát evés közben is. Mi fóliázással nem flancoltunk, csak kézzel összefogtuk és úgy is működött, teljesen ehető volt. :) 

 

Jó étvágyat kívánunk hozzá! :) 

 

 

 

 

 

 

 

FOODIÉTA - Első kontroll

Ahogy ígértem, akkor fogok írni, ha mértünk. Ez 3 hetente/havonta lesz, így láthatób a változás is, nagyobb ezáltal a motiváció. Meg is ejtettük az elsőt edzés után, lássuk hogyan telt az elmúlt 3 hetem.

Az elején mivel gyakran posztoltam, beleláthattatok, hogyan is megy egy napom. Napi 5 étkezés, 3 óránként kimért adagokkal. Otthon ezt nagyon könnyű tartani. Az elején még azt is éreztem, hogy túltömöm magam, aztán ez 2 hét után átfordult abba, hogy igencsak várja már a kis testem azt az étkezést. Kezdett lassan beállni a rend. 

Csak, hogy nem vagyok mindig otthon. Meg kellett tanulnom idegen terepen is betartani, ami nehezebb mint hittem. Hogy igazi példát is hozzak erre, október elején céges csapatépítőn voltam, 4 csillagos szállodában a diéta legnagyobb ellenségével: SVÉDASZTAL. Bezony. Nem vihettem fel a kis mérlegemet, még is csak egy szálloda, szóval szemmel kellett méregetnem miből mennyit ehetek. Nem is kell mondanom, hogy tutira nem sikerült pontosan, de én megpróbáltam. 
A másik hely, ami megnehezíti a dolgokat: Martinék. Eleve gyakran járok le az ország másik végébe, de most hogy esküvőt szervezünk, még többet, és eléggé időhiányban szenvedünk mindig, mert jól telezsufizzuk a napot tennivalókkal. ( 500 km-t nem könnyű átívelni ). Ilyenkor brutálisan nehéz tartani a 3 órás felosztást, és bizony néha becsúszott egy-egy éttermi fogás is. Shame on me. De erősen próbálkozunk és a reggelink mindig fitt, a tízórait igyekszünk tartani, az ebéd itt-ott berongál mivel ebben az időben úton vagyunk általában, de a többi étkezést is igyekszünk megtartani. Kaotikusan hangzik igaz? Néhanapján az is. 

Emellett csak remélni tudtam, hogy fogytam valamennyit. Bár a ruháimon éreztem, hogy itt bizony változás van, amíg nem láttam a számokat nem akartam beleélni magam a dolgokba. A mérés előtti napokban teljesen véletlenül elmentem ruhát venni **tényleg nem azért indultunk**, és nagy büszkeségemre, egy mérettel kisebb kellett mindenből!!! :) 3 hét alatt szerintem ez csodálatos haladás. Alig vártam, hogy számokban is láthassam az eredményt! 

Eljött az edzés napja, egyúttal a mérésé is. HUH. Izgultam rendesen. Pont azelőtt mértünk, hogy lejöttem egy hétrre Martinhoz, így reméltem hogy lökést ad az itt töltött hétre, hogy ne rontsuk el nagyon, amit eddig felépítettem. Lenyomtuk az edzést, izgulva mentem oda Diához, hogy izé. Na akkor...ööö....mérünk? Dia nagy mosollyal készítette elő nekem a mérleget, és tudjátok mi volt a leg szembetűnőbb változás? Nem zavart, hogy mások is vannak körülöttem méréskor. :) Ez korábban elő se fordulhatott volna, hogy bárki hallja, vagy lássa mennyit nyom ez a test. 

Na de itt jön a lényeg, a számok. 3 hét eredménye 3,5 kg. 89,9-ről 86,4 lettem. Még ezzekkel a kis rosszaságokkal is sikerült ilyen eredményeket elérnem. Szerintem mondanom sem kell, hogy repültem hazáig és mindenkinek elújságoltam. :D 

Köszönöm Dia, hogy visszaadtad az életem és az önbizalmam. Semmi nem állíthat meg, hogy átformálódjak az esküvőig. :) 3 hét múlva újabb eredményekkel jelentkezek!